Cuki napelem park
Felépült az első cuki napelem erőmű.
A közösségi médiában a cuki dolgoknak van mostanában a legnagyobb sikere. Most végre a napelemek kapcsán is megjelent egy cuki hír. Kínában ugyanis átadták az első ütemét egy igen érdekes alakú panda erőmű rendszernek.
A Panda Erőmű Shanxi tartományban Datong városának közelében épül. Az erőművet telepítő céget is úgy hívják, Panda Green Energy, és már tervezik a következő erőműveket is. Az új erőművek már nem csak Kínában épülnek fel, hanem Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban is. Mivel a napelemek egyik legnagyobb piaca az Európai Unió, és pár ország komolyan is veszi a megújuló energiát, felkészülhetünk a jávorszarvas vagy dala-ló alakú napelem erőművekre.
A panda sötét részei (végtagok, szemek és fülek) monokristályos napelem panelekből állnak, a fehér részek pedig vékonyréteg napelem panelek. A kész erőmű teljesítménye 100 MW lesz, jelenleg ennek a felét kötötték rá a hálózatra.
A kész erőmű 25 év alatt 3,2 milliárd kilowattóra energiát termel, mely fosszilis energiatermeléssel kifejezve egymillió tonna szén felhasználásával lenne egyenlő. A napelem erőmű tehát 25 év alatt 2,74 millió tonna széndioxid kibocsájtását előzi meg.
A panda erőmű olyan nagy méretű, hogy valószínűleg még a világűrből is látható lesz.
Magyarországon ekkora erőmű sajnos még nem létezik, de ha szeretnénk itt is egy ilyen erőművet, a hivatalban valószínűleg nem csak a méret lepné meg az ügyintézőket.
Forrás: SolarSide