Az atomenergia leépítése

Franciaország elfordul az atomenergiától.

Zöldülő atomenergiaEurópa atomenergia nagyhatalma bezár 17 atomerőművet. A nagyhatalom nem túlzás, korábban Franciaország energiatermelésének 80%-át atomerőművek adják, szám szerint 58 darab. Európában viszont mostanában rossz az atomerőművek megítélése, és ez érződik Franciaországban is. Ráadásul Dél-Franciaországra gondolva mindenki tudja mekkora napenergia potenciállal rendelkeznek.

Az atomenergia teljes leépítése ilyen arány mellett elképzelhetetlen, de a csökkentés a tiltakozások miatt már borítékolható volt. Nicholas Hulot, a francia környezetvédelmi miniszter jelentette be ezt a célt az RTL rádióban. Szándékuk, hogy az atomenergia részesedését 2025-re 50%-ra csökkentsék.

Franciaország másik friss bejelentését Emmanuel Macron francia elnök tette, mikor azt nyilatkozta, hogy három éven belül az összes szénerőművet bezárják. Ezt ugyan már Francois Hollande is bejelentette, de most Macron előbbre hozta a dátumot.

Ez a vállalás azért annyira nem erős, mint az atomenergia leépítése, mert a szénerőművek az ország energiaellátásának csak 1%-át adják, de azért ez is szép zöld vállalás.

Ha viszont leépítik a szenet és csökkentik az atomenergiát, akkor mi lesz helyette? A megújuló energia! 2020-ra ők is vállalták, hogy az ország energiaigényének 23%-át megújuló energiával fedezik, ehhez viszont elég nagy lemaradásban vannak.

A maradék pár évben ugyan nem hozzák be az elmaradást Németországhoz vagy Angliához képest, de el kell kezdeniük a gyors fejlesztést, ha ezt a 17 atomerőművet ki akarják váltani.

TOP 10 napelem gyártók

A világ top 10 napelem gyártói.

Kína napelem gyártásNyilvánosságra hozták a 2017-es napelem panel gyártói ranglistát.

Helyezés Cégnév Ország
1 JinkoSolar Kína
2 Trina Solar Kína
3 Canadian Solar Kína
4 JA Solar Kína
5 Hanwha Q-Cells Kína/Korea
6 GCL-SI Kína
7 LONGi Solar Kína
8 Risen Energy Kína
9 Shunfeng (belevéve a Suntech-et) Kína
10 Yingli Green Kína

A korábbi tendenciák tovább erősödtek, a lista első 10 helyén csak kínai gyártású panelek szerepelnek. A listán van ugyan egy koreai tulajdonú cég, de a gyártást ők is Kínában végzik.

Ennek a fejlődésnek az egyik hajtóereje Kína egyre növekvő belső napelem felhasználása, a másik hajtóerő a világ egyre növekvő napelem éhsége. Ez megfejelve a kínai óriási léptékű gyártási képességgel oda vezetett, hogy gyakorlatilag elnyomják a konkurenciáikat.

Paks2 megtámadása

Megtámadták Paks2-t.

Stop Paks2Ausztria keresetet nyújtott be az Európai Bíróságra a magyarországi Paks2 atomerőmű építése miatt.

Korábban a Bizottság már vizsgálta az atomerőmű bővítését, de végül 2017 őszén jóváhagyták Paks2 építését, az állami támogatással együtt. Ausztria viszont vitatja a támogatást, valamint nyilatkozatuk szerint az atomenergia nem megújuló, emiatt a támogatása “rossz üzenet”.

Elisabeth Köstinger fenntarthatósági miniszter nyilatkozata szerint: “Az atomenergiának nincs semmi keresnivalója Európában.”

Vitatják, hogy az atomerőmű állami támogatása jogos lenne és valóban a közérdeket szolgálná. Szerintük az energiaigény kiszolgálására más, elsődlegesen megújuló forrásokat kellene igénybe venni.

A felvetésük gazdaságossági szempontból is érthető, hiszen ma már a legolcsóbb energia a szél és napenergia. Nem véletlen, hogy az állam hatalmas összegekkel támogatja az atomenergiát, hogy mégis megérje felépíteni az erőművet.

Ausztria már korábban is “jelezte”, hogy nem kérnek az atomenergiából, hiszen a már szinte teljesen felépült Zwentendorf-i erőművet is bezáratták egy elbukott népszavazás után.

USA-ban is lesz védővám

Már az USA is bevezeti a védővámot.

USA határAz Uniós napelem védővám után pár évvel egy újabb ország vezet be napelem védővámot. Az USA védővám célja Trump szerint ugyanaz, mint az Unió célja volt. Megvédeni a saját gyártóit a kínai (és már a koreai) gyártókkal szemben.

A napelemekre kivetett 30%-os extra vám mellett mosógépekre is kivetették a vámot.

Természetesen a reakciók azonnaliak voltak. Az amerikai gyártók üdvözölték a hírt, a részvényeik azonnali és gyors emelkedésbe kezdtek, már tervezik a gyártás bővítését. Kína és Dél-Korea tiltakozott és be is panaszolták az USA-t a kereskedelmi Világszervezetnél.

Miért érdekes számunkra az USA és Kína közötti kereskedelmi és vámháború? A napelemek ára és a beszerzési lehetőségek szűkülése miatt.

Az Unióban ugyanis drágulást hozott a védővám, valamint a keleti gyártást átirányította az USA irányába. Emiatt Magyarországon is napelem hiány alakult ki. Ha most az USA védővám keményít be a keleti gyártókkal szemben ilyen mértékű plusz teherrel, akkor a gyártóknak ismét érdemes lesz az Unió felé irányítaniuk a termékeiket. Ez rövid távon kínálati növekedést, hosszabb távon árcsökkenést hoz.

Új energetikai pályázat

Új energetikai pályázat indul.

Energetikai pályázatA pályázat célja: Energiafelhasználás csökkentése, erőforrás-hatékonyság javítása.

A pályázaton indulhatnak:

  • kertészeti üzemek
  • állattartó gazdaságok
  • élelmiszeripari üzemek
  • borászati üzemek

Támogatási arány:

  • Pest megyében: 40%
  • Pest megyén kívül: 50%

A pályázat csak napelem rendszer telepítésére is felhasználható!
Egy projekt max. 500 millió Ft, kollektív projekt max. 1 milliárd Ft-ot igényelhet.

A pályázat benyújtási határideje: február 19

Példamutató az elektromos hajó

Kínában elkészült egy elektromos hajó.

Elektromos hajóA közlekedés az egyik legnagyobb környezetszennyező, de szerencsére egyre több közlekedési eszköz működik elektromos árammal. A hírek tele vannak egyre praktikusabb és egyre nagyobb hatótávolságú elektromos autókkal, több cég kínálatában találhatók elektromos kamionok, az elektromos repülő már pár éve körberepülte a világot. Ideje volt már, hogy a hajózásban is megjelenjen a tisztán elektromos hajtás. Most Kínában elkészült az első tisztán elektromos hajó.

A hajó energiáját egy 2400 kWh teljesítményű akkumulátor biztosítja, ezzel 80 km távolságba tud elszállítani 2200 tonna rakományt. Az akku feltöltése megoldható a kirakodás két órája alatt ezért az elektromos hajtás nem jár veszteség idővel.

Ha már veszteségnél járunk: az elektromos hajó használata ráadásul költségcsökkentést hoz, mert az áram olcsóbb, mint a dízelolaj.

A hírben van azért egy ironikus részlet is: Ezt a zöld, 0 kibocsájtású elektromos hajót arra használják, hogy szenet szállítsanak a környék szénerőműveibe.

A jelenlegi hatótáv és terhelhetőség a gyártó szerint könnyen növelhető, ehhez csak növelni kell a hajó belső akkumulátor rendszerének a kapacitását. Mivel az akkumulátorok fejlesztése jelenleg hatalmas ütemben zajlik, ez a módszer csak elhatározástól és nem a műszaki lehetőségektől függ. Talán már nincs is olyan messze az a jövő, mikor az óceánjárók is szennyezés nélkül elektromos meghajtással közlekednek.

Kína pedig ezzel az első fecskével már mutatja a példát. Mivel tudjuk, hogy Kína jelenleg is erősen fejlődik és hatalmas energiaigényű, emiatt remélhető, hogy ez a kezdődő zöldülés előbb vagy utóbb az erőművekben is jelentkezik.

Elhagyhatatlan a fosszilis energia?

Nem tudunk elszakadni a fosszilis energiától.

fosszilis energiaA világ energiaellátásának a 80%-a még most is fosszilis energia alapú. Hiába történt az utóbbi években igen jelentős mértékű napelem és szélerőmű park telepítés, az elmúlt évtizedek alatt szinte változatlanul 80%-on állt a fosszilis energiaforrások aránya az energiamixben.

Meglepő adat, de a tények makacs dolgok. Az adatok változatlanságának több oka is van.

Az egyik ok, hogy a megújuló energiát szinte kizárólag elektromos áram termelésére használjuk fel, ez azonban a világ energiafelhasználásának csak a negyede. A világ még nem találta még a módját, hogy az energiaigény maradék háromnegyedét is el tudja látni tisztán elektromos alapon.

A másik ok a világ két nagy pólusának az aránya és ezek változásának a sebessége. A világ fejlettebb régiója lassan fordul át a megújuló energia felé és ennek a régiónak az energiaigénye leginkább stagnál. A fejlődő világ pedig most még a megszokott, jól ismert és legegyszerűbben elérhető fosszilis energiaforrások használata felé fordul. A növekedési ütemük miatt az energiaigényük bővülése is nagyon erőteljes.

Tehát egyre több energiát használ a világ, azonban a fejlődők aránya és növekedésük üteme elnyomja a fejlettek “zöldülését”.

Az előrejelzések szerint ez a tendencia még több évig fennmarad, bár a megújulók erőteljes költségcsökkenése előbb vagy utóbb a fejlődőket is átirányítja a tisztább energiaforrások felé. Ehhez persze több minden kell, például egyértelműen alacsonyabb legyen a megújulók bekerülési költsége, valamint a döntéshozók se a megszokások alapján válasszák ki az országuk következő energiatermelő erőműveit.

Csak ez után várható, hogy a fosszilis energia aránya csökkenjen és a világ végre elkezdjen tisztulni.

Felére csökken a napelem adó.

2018-tól felére csökken a napelem adó.

napelem adó2015-ben ismertük meg ezt a kifejezést, hogy “napelem adó“. Persze a hivatalos neve nem ez, hanem termékdíj kiterjesztés. Magyarul ez egy olyan plusz költség, mellyel azt fizetjük ki előre, hogy az élettartama végén minden tönkremegy, eldobjuk és örökre el kell temetni, elégetni vagy jobb esetben újrahasznosítani.

A szakma értetlenül állt a díj kivetése miatt, hiszen máshol támogatják a megújuló energia, így a napelemek terjesztését, nem pluszban adóztatják.

Az adó pedig azért érthetetlen, mert a mai napelemekben nincs semmi mérgező, környezetszennyező, valamint élettartamuk végén a napelem panelek 95-99%-ban újrafeldolgozhatók. Minden összetevő olyan egyedi és tiszta, hogy a napelem gyáraknak egyszerűbb és olcsóbb visszavásárolni a leselejtezett paneleket és abból gyártani az újakat. Vagyis gyakorlatilag nincs szemét, nincs mi miatt kivetni ezt az extra díjat.

A díj kivetése mellett a mértéke is döbbenetes volt, hiszen a köztudottan szennyező és veszélyes ólomakkumulátorok díjának a dupláját vetették ki a napelemekre. Most ezt a díjat enyhítik a felére. Ez nem csak olcsóbbá teszi a napelemeket, de javítja a megtérülési számokat is.

Ez ad némi segítséget a napelem telepítőknek, de azért még lenne mivel támogatni a leginkább környezetbarát energiatermelést, hiszen a napelem áfája még most is a világ legmagasabb értéke, azaz 27%. Akkor talán nem statisztikai trükkökkel kellene emelni a megújuló energia részarányt a magyarországi energiamixben.